Kiemelt Külföld

Anglia: 100 ezren tüntettek a migráció ellen

A rendőrség tájékoztatása szerint több mint 110 ezer ember gyűlt össze szombaton London belvárosában ahol szurkolók és hazafiak  „Unite the Kingdom” – vagyis „Egyesítsük a Királyságot”  címmel tartottak migrációellenes tüntetést.

Több mint százezer demonstráló és több mint 1600 rendőr lepte el London utcáit szombat délután a T. R. brit fociszurkoló aktivista vezette, a londoni Whitehallnál tartott „Unite the Kingdom” – „Egyesítsük a Királyságot” – tüntetésen, amelyet az illegális bevándorlás és a munkáspárti brit kormány politikája ellen hirdettek meg.

A londoni Metropolitan Police közlése szerint a rendezvényen összesen több mint 110 ezer ember vett részt, és mintegy ötezren a  „March against Fascism”, „Menet a fasizmus ellen” nevű ellendemonstráción. A helyszín biztosítására több mint 1600 rendőrt vezényeltek ki, a londoni hatóság BBC által ismertetett tájékoztatása alapján a rendőröket „tárgyakkal dobálták meg”, és erőszakot kellett alkalmazniuk, hogy megakadályozzák a kordonok áttörését.

A tömegben a „Unite the Kingdom” szervezői a hazafias üzeneteket hangsúlyozták, a főszervező kijelentette, hogy „Nagy Britannia végre felébredt” és a patriotizmusé, valamint a határoké a jövő. Az aktivista, aki ötször is megjárta a börtönöket iszlámellenes kijelentései miatt, „a brit történelem legnagyobb tüntetésének” nevezte a demonstrációt, amelynek célja a britek egyesítése a szólásszabadság védelmében, ami a szervezők szerint a kormány politikája miatt veszélybe került.

A demonstráción jelen van Stephen Bannon, Donald Trump amerikai elnök volt stratégiai főtanácsadója, aki szerepel a felszólalók listáján is. A tömegben a tengernyi brit, illetve angol zászló mellett sok izraeli és amerikai lobogó is feltűnt. Többen is a magasba tartották Charlie Kirk amerikai konzervatív politikai aktivista és influenszer portréját, aki szerdán merénylet áldozata lett az Egyesült Államokban.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább