Külföld

Amerikai püspökök kiátkoznák Joe Bident az abortuszpolitikája miatt

Tettei ellentétesek az egyház tanításával…

Joe Biden abortuszpolitikájáról, úrvacsorához való jogáról és esetleges kiátkozásáról tárgyal a jövő héten az amerikai püspökök kongresszusa – írja a telex. Az USA elnöke hithű katolikus, minden héten misére jár, bárhol is járjon. Ha sehogy sem tudja megoldani, akkor az egyházi szabályoknak megfelelően szombat este vesz részt az úrvacsorán.

Ez azonban nem minden katolikusnak tetszik. Több egyházi személy is azt gondolja, hogy túl liberális az abortuszpolitikája, ezért nem érdemli meg a katolikusoknak járó úrvacsorát. Ezzel az állásponttal sok püspök és pap nem ért egyet, ezért tárgyalnak arról, hogy az elnök és más magas rangú politikusok például az abortuszhoz való viszonyuk alapján vehessenek részt az úrvacsorán.

„Hogy mondhatja, hogy hithű katolikus, miközben olyan dolgokat csinál, ami ellentétes az egyház tanításaival?” – vetette fel Joseph Neumann érsek, a Katolikus Püspökök Amerikai Tanácsának életpárti ügyek tanácsának elnöke.

Szerinte Biden álláspontja egy komoly, morálisan gonosz probléma, ami egyedi problémát jelent az egyház számára. Raymond Burke bíboros, Ferenc pápa egyik leghangosabb konzervatív kritikusa odáig ment, hogy szerinte a politikusok, akik támogatják a nők döntési jogát abortuszkérdésben, azok aposztaták, hitehagyottak, akiktől nemcsak az úrvacsorát kéne megvonni, hanem ki is kéne átkozni őket.

A gyűlésen erről döntenek majd. Az úrvacsorát a nők döntési lehetőségét támogatóitól elvevőknek 280 szavazatra van szüksége, azaz kétharmadra, de 60 püspök már bejelentette, hogy tartózkodik, mert szerintük a téma széthúzást kelt a szervezeten belül.

Robert McElroy, San Diego püspöke szerint az úrvacsora politikai fegyverré vált, ellenzi az indítványt. Kevin Gillespie atya, aki abban a templomban dolgozik, ahova az elnök Washingtonban szokott járni teljes mértékben ellenzi az elképzelést, meg van győződve Biden hitéről. Amióta védi, hogy az elnök misére járhasson több haragos emailt, levelet és telefonhívást is kapott. A jelen állás szerint arról, hogy ki kaphat úrvacsorát a helyi püspök dönt, és Washington és Wilmington püspöke támogatásáról biztosította az elnököt.

A telex emlékeztet, hogy Biden több olyan, a Trump-adminisztráció alatt meghozott döntést is visszavont, aminek köze van az abortuszhoz, és engedélyezte, hogy a nők online rendelhessenek terhességmegszakító tablettát a járvány alatt.

Néhány katolikus szerint ez hiba volt, mert egy hívőnek a hivatali idejében is hívőként kell döntenie. Ennek ellenére a Pew szerint a katolikusok több mint kétharmada nem gondolja, hogy el kéne venni Bidentől az úrvacsorához való jogot. Exit-pollok szerint a katolikusok 51 százaléka Bidenre szavazott novemberben.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább