Belföld

Államtitkár: Hiába riogatott a baloldal, ismét vonzó lett a tanári pálya

A sikeres életpályamodellnek és a történelmi léptékű béremelésnek köszönhetően egyre többen választják a pedagógusi pályát a köznevelési államtitkár szerint.

Maruzsa Zoltán a Magyar Nemzetnek adott hosszabb lélegzetű interjújában elmondta, már most látható, hogy a jelentős tanárbéremelés új jövőképet adott a hivatásnak: „A január 1-jétől megvalósított, átlagosan 32 százalékos tanárbéremelés, a 2025-ös béremelés tervei és a 2030-ig tartó távlatos perspektíva világossá tette mindenkinek, hogy itt valóban többéves, történelmi mértékű béremelés kezdődött el.”

Maruzsa Zoltán úgy fogalmazott, a szakszervezetek és a dollármédia sokáig azzal riogatott, hogy minden tanár csak a minimumemelést kapja meg, éppen ezért így sokan kellemesen csalódtak a fizetési papírjukra pillantva.

A tankerületi intézményekben a tanárok 65 százaléka kapott több mint 32,2 százalékos emelést”  – tette hozzá Maruzsa Zoltán, aki azt is elmondta a lapnak, a béremelésnek és az életpályamodellnek köszönhetően kedvező tendenciákat látnak a pedagógusok létszámában is:

„A pedagógus foglalkoztatotti jogviszonyban dolgozók létszáma növekedésnek indult, a felsőoktatási felvételi jelentkezéseken pedig a második legnépszerűbb terület lett a pedagógusképzés. Minden szakon emelkedett a jelentkezők száma, több az óvodapedagógus, a gyógypedagógus, a tanító és a tanár, beleértve a természettudományos területet is.” Maruzsa Zoltán azt is hangsúlyozta, a 2025-re tervezett újabb béremeléssel a tanárok átlagbére eléri a diplomás átlagbér nyolcvan százalékát, amelyre a rendszerváltozás óta nem volt példa.

(Mandiner/MNO)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább