Agyonlőtték Szahar Iszmailt, Jafit Sasa-Biton oktatási miniszter arab kisebbséggel kapcsolatos ügyeinek főtanácsadóját, az Új Remény párt országos listájának 17. helyezettjét Izraelben – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja a ynet vasárnap.
A Karmiel melletti Rámá faluba, Iszmail otthonához kiérkező mentők csak a halál beálltát tudták megállapítani. Az ismeretlen tettes a háza közelében, az utcán lőtte le gépfegyverrel az ismert arab közszereplőt, aki korábban a jobboldali Likud pártban, majd Gideon Szaárral együtt távozva az Új Reményben politizált. Az 50 éves politikust felesége és hat éves kisfia gyászolja. A rendőrség vizsgálatot indított a gyilkosság ügyében.
2021 eleje óta 74 embert gyilkoltak meg az arab kisebbség körében Izraelben.
„Szahar Iszmailt, drága, testvérként szeretett barátomat és harcostársamat ma reggel meggyilkolták Rámában. Jószívű, az embereket és az országot szerető, becsületes és bátor vezető, igaz barát volt” – írta Twitter fiókjában régi barátja, Gideon Szaár igazságügyi miniszter, a kormánykoalícióban részt vevő jobboldali Új Remény párt elnöke.
„Nehezen tudom elfogadni, hogy soha többé nem láthatom Szahart örök mosolyával, ahogy tegnapig láthattam. Biztos vagyok benne, hogy az izraeli rendőrség elfogja a gyalázatos gyilkosokat, és bíróság elé állítják őket” – hangsúlyozta Szaár.
Az arab településeken az utóbbi években fokozódott az erőszak, melynek elsősorban a szervezett bűnözés a fő hajtóereje. A rendőrség szerint a tavalyi izraeli lövöldözések több mint 90 százaléka arab közösségekben történt, noha az arab kisebbség Izrael lakosságának csak mintegy ötödét teszi ki.
Az arab izraeliek a rendőrséget hibáztatják, mert szerintük kudarcot vallottak az erős bűnszervezetekkel szemben, és nem törődnek eléggé az arab közösségekben burjánzó erőszakkal, amely magában foglalja a családi viszályokat, a maffiák összecsapását és a nők elleni erőszakot.
Forrás: origo.hu