Külföld

A volt amerikai elnök a harmadik világháborúra figyelmeztet

Az ukrajnai konfliktus a harmadik világháborúba torkollhat – figyelmeztetett szerdán a volt amerikai elnök, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette, hogy Moszkva minden szükséges eszközt bevet, hogy megvédje magát a területi integritását fenyegető fenyegetéssel szemben.

Az exelnök a Truth Social nevű közösségi médiaplatformján írt, és azt mondta, hogy az ukrajnai konfliktusnak, amely azután kezdődött, hogy Oroszország február végén katonai offenzívát indított, “soha nem lett volna szabad megtörténnie”.

Trump azt állította, hogy ha ő még a Fehér Házban lett volna, akkor soha nem törtek volna ki ellenségeskedések Moszkva és Kijev között.

“Ahogy már jó ideje világossá tettem, ez a harmadik világháborúba trokollhat” – tette hozzá.

Szerdán Putyin részleges katonai mozgósítást jelentett be, mintegy 300 ezer tartalékos aktív szolgálatra történő behívását. Az orosz vezető arra is figyelmeztetett, hogy Moszkva “minden eszközt be fog vetni népük védelmére”, szükség esetén akár nukleáris fegyvereket is.

“Ez nem blöff” – hangsúlyozta Putyin, mondván, Oroszország “minden rendelkezésre álló eszközt” be fog vetni függetlenségének és biztonságának védelmére.

Trump nem először kongatta meg a vészharangot az ukrajnai válság következményei miatt.

Júniusban bírálta utódját, Joe Biden elnököt azért, ahogyan kormánya kezelte a válságot, és bírálta a hivatalban lévő elnököt, amiért több tízmilliárd dollárnyi katonai segélyt küldött Kijevnek, ami szerinte csak olaj a tűzre a konfliktusban.

„És komoly veszélyben vagyunk azzal, ami Ukrajnában és Oroszországgal történik. Egy világháborúba torkollhat, ahogyan kezelik a dolgot. Őrület, amit csinálnak” – mondta akkor.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább