Sport

A világkupán kilencedik lett a magyar női tőrcsapat

A kilencedik helyen végzett a magyar csapat a női tőrözők georgiai világkupa-versenyén, Tbilisziben.

A Kondricz Kata, Kreiss Fanni, Lupkovics Dóra, Pásztor Flóra összeállítású együttes a 32-ből mérkőzés nélkül jutott tovább, mert a svédek – a viadal eredményközlője szerint – nem álltak ki ellene, majd 16 között 45-42-re kapott ki a kanadaiaktól úgy, hogy sokáig vezetett, de az utolsó két asszó nem sikerült. A következő mérkőzést a szingapúriak nem fejezték be a magyarok ellen, azután következett egy sima, 45-32-es győzelem a hongkongiakkal szemben. A kilencedik helyért a németekkel vívott a magyar válogatott és végül 45-41-re nyert.

A vasárnapi versenyben 22 csapat indult.

A szombaton zárult egyéni küzdelmekben négy magyar – Pásztor, Lupkovics, Mohamed Aida és Pöltz Anna – szerepelt a főtáblán, de mindannyian vereséget szenvedtek a legjobb 64 között.

Az olimpiai kvalifikáció szempontjából a csapatversenyek a fontosabbak, mert ha egy válogatott kvótát szerez, akkor egyéniben is garantált három vívó párizsi indulása. A magyar tőrözők ugyanakkor nincsenek könnyű helyzetben, a georgiai világkupát ugyanis a világranglista 12. helyéről kezdték.

Ez volt az utolsó vk-viadal a júniusi egyéni Európa-bajnokság, illetve az Európa Játékok keretében sorra kerülő csapat Eb, valamint a júliusi világbajnokság előtt.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább