Belföld Sport

„A szurkolóink miatt büszke vagyok arra, hogy magyar lehetek”

„A SZURKOLÓINK MIATT BÜSZKE VAGYOK ARRA, HOGY MAGYAR LEHETEK”

Totális siker volt a Giro magyarországi rajtja, a versenyre kilátogató szurkolók szeretete, mindhárom magyar versenyzőt nagyon „megérintette”. Valter Ati, Peák Barna és Fetter Erik büszke arra, hogy magyar lehet, és ezt a három napot biztosan soha nem fogja elfelejteni.

„A szurkolók vasárnapi teljesítménye mellett sem mehetünk el szavak nélkül, de én őszintén már kifogytam a jelzőkből.”

Fetter Erik tökéletesen megfogta ennek a három napnak a lényegét: magyar közönségre egyszerűen nincsenek szavak. Totális siker volt a Giro magyarországi rajtja, végig tömegek voltak kint az út mellett, és ez természetesen a három magyar versenyzőt is komolyan „megérintette.”
Ahogy Peák Barna fogalmazott viccesen, erre a három napra szinte rocksztárrá változtak, és mindenki rájuk figyelt.
De ez a minimum, ha már ennyit dolgoztak azért, hogy ilyen messzire jussanak.
„Jól láthatóan rengetegen készültek ránk, mindenki rózsaszínben volt kint az utak mentén. Olyan mezeket meg öltözékeket láttunk az embereken, hogy Erikkel szinte egész nap nevettünk. Meg valahol az is vicces, hogy pont egy Nagybajom nevű településen megy át a Giro mezőnye. Éreztem a többieken is, hogy megfogja őket a tömeg, szerintem tényleg lenyűgöztük őket”– mesélte a vasárnapi hangulatról Valter Attila, aki azért a Cavendish által megnyert szakasz sportszakmai részéről is beszélt.
„Hosszú és szerencsére eseménytelen napunk volt, de a végére azért begyorsultunk, negyvennel a cél előtt már elég stresszes volt a mezőny. Én is ott voltam az elejében, ami nem jellemző rám, na de ott viszont nyomni is kell. Arnaud végül dobogón zárt a sprintben, ami szerintem egy jó eredmény.”
„Csodálatosak voltatok magyar szurkolók. Megszámlálhatatlan ember az út szélén aki mind üvölti teli torokból a hajrá magyarokat, elkepesztő érzés”– írta vasárnap este a saját Instagram oldalán Peák Barna.
„Ha soha többet nem érek el semmit ebben a sportban, a karrierem végén akkor is azt fogom mondani, hogy ezért a három napért megérte belekezdeni és ennyit dolgozni. Köszönöm nektek hogy egy kis ideig megtapasztalhattam milyen lehet rock-sztárnak lenni. Nagyon büszke magyar vagyok.”

https://i.eurosport.com/2022/05/09/3369508.jpg
Az Eolo-Kometa versenyzője, Fetter Erik sem nagyon tudott szó nélkül elmenni a magyar közönség teljesítménye mellett, Valter Atihoz hasonlóan ő is próbálta élvezni a látványt, amennyire azt a verseny engedte.
„Szerencsére a vasárnapi szakasz egészen könnyű volt, már az első támadásból kialakult a szökés, amiben Samule Rivi lévén mi is képviseltük magunkat. Vagyis megvalósult az a forgatókönyv, amit elterveztünk. Onnantól kezdve „csak” a mezőnyben kellett haladnunk. Így tényleg faluról-falura, városról-városra ki tudtuk élvezni a tömeget, a szurkolók szeretetét, és láthattuk a mosolyt az arcukon. Ez szuper érzés volt. Aztán a szakasz vége már gyorsabb meg stresszesebb lett, de egy sprintes nap már csak ilyen. A legvégén, nagyjából 2,5 kilométerre a céltól, próbáltam segíteni a kiemelt emberünknek, Vincenzo Albanesének, aki végül a 14. helyen zárt”– mesélte Fetter Erik, akit szinte „sokkolt” a magyar szurkolót szeretete.
„A vasárnapi szakasz mellett sem mehetünk el szavak nélkül, de én őszintén már kifogytam a jelzőkből. Büszke vagyok arra, hogy magyar lehetek.Méltó zárása volt ez a nap a Magyarországról rajtoló Girónak, rengetegen voltak Kaposváron, és a Balaton környéki kis falvak mindegyike rózsaszínbe öltözött. Még szombaton, Richie Porte megjegyezte nekem, hogy az időfutamon uralkodó hangulat eszméletlen volt, és nekem a bajnoki mezben, biztos még durvább lehetett az egész.”
Forrás: Eurosport

 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább