Külföld

A szlovén államfő március 22-re írta ki a szlovén parlamenti választásokat

Natasa Pirc Musar szlovén köztársasági elnök kedden hivatalosan értesítette a Nemzeti Választási Bizottságot (DVK) arról, hogy Szlovéniában március 22-én tartják a parlamenti választásokat. Az erről szóló elnöki rendeletet Ljubljanában írta alá.

Az államfő a rendelet aláírásakor hangsúlyozta, hogy a választási folyamatnak tisztességesnek és átláthatónak kell lennie. Felhívta a figyelmet a félrevezető tájékoztatás, a manipuláció, valamint a külföldről érkező befolyásolási kísérletek veszélyeire is. Kiemelte: a választások a demokrácia alapját és ünnepét jelentik, és lehetőséget adnak a választópolgároknak arra, hogy átgondolják, milyen társadalmat és jövőt szeretnének építeni. A kampány során a párbeszéd kultúráját és a különbözőségek tiszteletét sürgette.

A választási eljárás hivatalosan január 12-én kezdődik, ettől az időponttól lehet aláírásokat gyűjteni a jelöltlisták támogatására. A listákat legkésőbb egy hónappal a választás napja előtt kell benyújtani a Nemzeti Választási Bizottsághoz, még a kampány hivatalos kezdete előtt.

A szlovén jogszabályok szerint az általános választásokat 75 és 135 nappal a parlament négyéves ciklusának lejárta előtt kell kiírni, a szavazást pedig a kiírást követő 60–90 napon belül kell megtartani. Az előző parlamenti választásokat 2022. április 24-én rendezték meg, amelyek 2008 óta először nem előrehozott választások voltak. Az idei voksolás Szlovénia 1991-es függetlenné válása óta a tizedik parlamenti választás lesz.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább