Újra megtartotta szokásos vasárnapi bejelentkezését a baloldali miniszterelnök-jelölt, aki nem tudott elszakadni botrányos újévi köszöntőjétől. Szerinte az ellenzéki sajtó is „ludas” abban, hogy beszéde ekkora vihart kavart. Kifejtette: szerinte a kínai vakcina beadatása a 60 év felettieknek a népirtás kategóriájába tartozik.
Úgy tűnik, a nemrég sajtófőnökké kinevezett Péterfi Judit sem tudta megakadályozni, hogy Márki-Zay Péter vasárnap este a számítógép képernyője elé üljön, és megtartsa szokásos hétértékelőjét, amelyben ismét sikerült maradandót alkotnia.
Márki-Zay nem tudta elengedni múlt heti, botrányos kijelentését a választási esélyek és az idős covid-halottak közötti összefüggésekről. Minderről azt mondta: az ellenzéki sajtó is „ludas”, hogy a kijelentés ekkora vihart kavart, „mert nem azt emelték ki, hogy van remény”. „Jó, lehet kritizálni hogy a covid szóba került, de hogy valaki ahelyett, hogy a reményről vagy a tényekről beszélne, ennek az újévi köszöntőnek a kapcsán, ahelyett azt állítja hazug módon, hogy én örültem volna annak, hogy a szerencsétlen időskorúak, akiknek nagy része bízik a kormányban, a kormány hibás járványkezelésének áldozatává váltak, ez hazugság” – mondta összefüggéstelenül Márki-Zay, akinek még egy „lázárjánosozást” is sikerült beleszőnie mondandójába.
„A Fideszben egyébként van néhány zsidó is, bár elég kevés”
A baloldal miniszterelnök-jelöltje először az antiszemita vádakra reagált. Ismert: szerzőnk, Veszprémy László Bernát egy, a Times of Israel hasábjain megjelent írásában felsorolta, hány antiszemita politikussal fotózkodott és dolgozott már együtt Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt. A lista hosszú: Sneider Tamás volt szkinheaddel, a Jobbik volt elnökével is szerepelt közösen. Kampányát Csibi Barna támogatta. De kiállt a jobbikos Bíró László és a szintúgy jobbikos Rig Lajos mellett is (utóbbi mellett mozgalma, a Mindenki Magyarországa Mozgalom állt ki). Mint emlékezetes, Bíró tetűcsúszdásoknak nevezte a zsidókat, Rig pedig a cigányokat hívta a zsidók biológiai fegyverének.
Márki-Zay ezen kívül olyan fotót posztolt a Pegasus-botrányt követően Orbán Viktorról, ahol egy menóra előtt állt. (Anno ezzel szemben Frölich Róbert főrabbi és Gábor György is felszólalt). Veszprémy cikke annyira szúrta valakik szemét, hogy feljelentették a Times of Israel szerkesztőségénél, ami után törölték a publicisztikát. A cikk itt még olvasható egyébként.
„Egy nyilvánvalóan fideszes hazudozó megpróbált antiszemitának beállítani egy izraeli újságban, képzeljék el” – mondta minderről a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje. A jobbikosokkal való fotózkodásról, mint az antiszemita vád egyik bizonyítékáról azt mondta, a Jobbik múltja mindenki előtt ismert, de ők szeretnék a múltat maguk mögött hagyni, és szeretnének a Jobbikkal egy gyűlöletkampányoktól mentes országot építeni. A menórás képért elnézést kért, mint mondta, április óta mások szerkesztik a Facebook-oldalát, ezért kerülhetett ki így ez a „félreérthető” fotó.
Márki-Zay szóba hozta – megint – Finkelsteint is. Elmondta, hogy ő a fideszesekben a „tolvajlást” szokta kifogásolni, nem azt hogy milyen a szexuális irányultságuk vagy a származásuk, majd kijelentette:„ „A Fideszben egyébként van néhány zsidó is, bár elég kevés”. „Egyet tudok konkrétan, én őt nagyon nagyra becsülöm” – tette hozzá Márki-Zay, aki ezután rátért a koronavírus-járványra.
A Sinopharm beadását népirtáshoz hasonlította Márki-Zay
Elmondta, a számokból az látszik, hogy lefelé mennek a halálozások, ami pozitív fejlemény. Az oltásokról szólva kijelentette: az oltásalapú védekezés jó döntés volt, de a keleti vakcinák beszerzését szerinte csak a korrupció motiválta. „Szerencsére a Szputnyikkal nagyobb szerencsénk volt, a Szputnyik egy alapvetően működő vakcina, a Sinopharmnál viszont komoly aggályok merülnek fel” – mondta. „Nem véletlen, hogy egyetlen európai uniós ország sem vett kínai vakcinát, nemhogy beadta volna a hatvan év felettieknek egy, a hatvan év felettieken nem is tesztelt vakcinát. Ez egyébként a népirtás kategóriája, és azt gondolom, ez az egyik legfontosabb téma, amiben elszámoltatás kell” – tette hozzá.
(Mandiner nyomán)