Belföld

A Roszatom és a magyar külügyminisztérium aláírta a Paks 2 építési ütemtervét

Előre láthatólag a 2030-as évek elején lesz a Paks 2 átadása. A Rosszatom vezetője azt mondta, hogy az atomenergia a legstabilabb, a legkiszámíthatóbb és környezetvédelmi szempontból a legtisztább energiaforrás.

A paksi bővítés már nem a papírmunkáról, hanem a valódi építkezésről szól, ennek megfelelően a felek aláírták a következő évekre vonatkozó ütemtervet is, amelynek alapján biztosan állítható, hogy a 2030-as évek elejére már megkezdhetik az új blokkok a termelést – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Pakson.

A tárcavezető a Roszatom orosz atomenergetikai vállalatot vezető Alekszej Lihacsovval közösen tartott sajtótájékoztatóján üdvözölte, hogy megkezdődött az új reaktorok építése Pakson, és közölte, hogy a bővítés a létesítési engedéllyel rendelkező legnagyobb nukleáris projekt a kontinensen, ráadásul igazi nemzetközi együttműködésről van szó, hiszen az orosz fővállalkozó mellett több amerikai, német, francia, svéd, osztrák, illetve már 94 magyar céget is bevontak.

„Ma aláírtuk a következő évekre vonatkozó ütemtervet, és ennek alapján azt tudom önöknek mondani, hogy a következő évtized elején hálózatra fogjuk tudni kapcsolni az új atomerőművet” – mondta.

Valamint azt is érintette, hogy a beruházás nyomán hazánk továbbra is a világ azon húsz országa között tud majd maradni, amelyek a károsanyag-kibocsátásuk csökkentésével párhuzamosan növelik a gazdasági teljesítményüket, az új blokkokkal ugyanis évi 17 millió tonna szén-dioxid kibocsátását váltják ki, ami háromszorosa annak, mint amit a magyarországi erdők el tudnak nyelni évente.

A miniszter leszögezte, hogy az európai energiaellátás utóbbi évekbeli válságának egyik fő oka az, hogy az ügyet súlyosan átpolitizálták és átideologizálták, miközben itt fizikai valóság kérdéséről van szó.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább