Sport

A Paks kettős győzelemmel jutott tovább az EKL-ben

Az első meccsen, némi meglepetésre, 3–0-s előnyt szerzett a Paks, amely így a továbbjutás nagy esélyesévé lépett elő. Ugyanakkor a tolnai csapatnál mindenki azt mondta, hogy a párharc még nem dőlt el és nagyon nehéz lesz a ciprusi összecsapás.

A találkozó így is indult, hiszen a hazai együttes az első percekben gyorsan két szögletet is elvégezhetett, de egyik sem volt különösebben veszélyes. A 7. percben aztán már kellett egy kis szerencse is ahhoz, hogy a Paks megússza kapott gól nélkül, mert Bruno Gama 7 méterről csak kevéssel lőtt fölé. A 14. percben Tóth Barnának volt egy ígéretes lövése, de Almerovic védeni tudott. Ezt követően ismét a hazaiak voltak kezdeményezőbbek, ám Cabrera és Sánchez kísérletei után is menteni tudott Szappanos.

A 17. percben Tóth Barnáé volt a meccs addigi legnagyobb helyzete, ám a Paks támadója, hiába maradt teljesen üresen, 12 méterről fölé lőtt. A 19. percben aztán Haraszti Zsolt, bal oldalról, éles szögből végzett el szabadrúgást és mindenkit meglepve a kapu jobb alsó sarkába csavarta a labdát (0–1).

A gólt követően mezőnyfölényben futballozott a Paks, a hazaiakat megfogta a vendégek találata. Aztán szép lassan összekapta magát a ciprusi gárda, de igazi helyzet így is a zöld-fehérek előtt adódott, amikor a 33. percben Szabó János beadását követően Tóth Barna közelről a bal kapufa mellé csúsztatott. Két perccel később Cabrera elesett a paksi tizenhatoson belül, nem is magától, de a bíró sípja néma maradt.

A 42. percben Papp Kristóf kapott jó labdát a jobbösszekötő helyén, betört a tizenhatoson belülre, majd csinált egy cselt befelé, amivel leültette a védőjét és hét méterről laposan a kapuba lőtt (0–2).

Az első félidő lezárásaként Szappanosnak volt két nagy védése, előbb Rohden közeli fejes, majd García távoli lövése parádézott a kapus.

A fordulás után nem sokat változott a helyzet, de az 52. percben Bruno Gama 14 méterről eltalálta a bal kapufát. A Paks a második játékrész elején átengedte a területet a hazaiaknak, ami nem volt csoda, hiszen ekkor már 5–0 volt az előny összesítésben. Sokat elmond a második félidőről, hogy az egyik legnagyobb helyzet Diemers 20 méterről elvégzett szabadrúgása volt, amely után fölé szállt a labda. A 84. percben Roberge senkitől sem zavartatva lőhetett a paksi kapura, de 8 méterről fölé emelt.

A magyar csapat kettős győzelemmel jutott a következő körbe, amelyben az ellenfele a montenegrói Mornar lesz.

Eredmény: AEK Larnaca (ciprusi)–Paksi FC 0–2 (0–2)

Larnaca, AEK Aréna. V: Cibelli

Gólszerző: Haraszti (19.), Papp K. (42.)

Sárga lap: Cabrera (19.), A. García (35.), Osváth (37.), Vas (73.)

AEK Larnaca: Alomerovic – F. Sánchez (Milicevic, 46.), Ekpolo, Roberge, A. García – Rohden (Naoum, 59.), Jimmy Suárez – Faraj (Santos, 67.), Dimeres, Bruno Gama (Demetriou, 77.) – Cabrera (Sol, 59.)

Paks: Szappanos – Osváth (Kovács K., 81.), Ötvös, Vas, Lenzsér, Szabó J. – Vécsei, Windecker (Silye, 81.), Papp (Balogh B., 74.) – Haraszti (Szabó B., 60.), Tóth B. (Böde, 59.)

Forrás: M4Sport,

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább