Belföld Sport

A nihillista baloldal ennyit tud: rombolni és álmokat összetörni

Atlétika: a magyar szövetség közleményben reagált Karácsony Gergely vétójára 

Hivatalos közleményben reagált a Magyar Atlétikai Szövetség Budapest főpolgármesterének, Karácsony Gergelynek a vétójára a 2023-as budapesti atlétikai világbajnoksággal kapcsolatban.

Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük a Magyar Atlétikai Szövetség közleményét.

„A Magyar Atlétikai Szövetség büszke arra, hogy 2018 decemberében elnyerte a 2023-as atlétikai világbajnokság rendezési jogát, amely Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye lesz. Biztosak vagyunk abban, hogy a MASZ a szerződés aláírójaként továbbra is azon tud dolgozni, hogy a világbajnokság a rendezvény történetének legszínvonalasabb eseménye legyen és felejthetetlen a magyar atlétika, a közönség és az egész ország számára. A szövetség által indított sportszakmai programok eredményei már jól láthatóak, hiszen két aranyéremmel tértek haza atlétáink az U23-as Európa-bajnokságról és két bronzéremmel az U20-as világbajnokságról. Célunk továbbra is az, hogy minden korábbinál nagyobb létszámú és sikeresebb magyar csapat vegyen részt a 2023-as hazai rendezésű világbajnokságon.

Baji Balázs világbajnoki bronzérmes, magyar csúcstartó gátfutó nyilatkozatában az alábbiakra hívta fel a figyelmet.

»Úgy érzem, politikai eszközként került elő az atlétikai világbajnokság. Nem kellene a sportot ebbe belekeverni. Amennyire örültünk sportolóként a rendezésnek, annyira örülünk neki most is, és bízunk benne, hogy lesz vébé Budapesten. Az egész magyar sport, az atlétikai család erre számít, és változatlanul bízom benne én is. Olyan lehetőség és akkora esemény egy atlétikai világbajnokság, ami páratlan a magyar sport történetében. A világ harmadik legnagyobb és legnépszerűbb sporteseménye. A világ egyik legnépszerűbb sportága, amit megrengetne, ha máshogy alakulna a 2023-as vb sorsa.

Forrás: Nemzeti Sport Online.

Kép (lárványterv): Magyar építők

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább