Uncategorized

A nemzeti oldal sikere október 23-án, a tömegek Orbán Viktor mögött állnak

Sok százezren vettek részt a tegnapi Békemeneten, a tömeg eleje már megérkezett az Erzsébet térhez, amikor a vége még éppen elindult a Szent Gellért térről – 3 kilométer hosszan hömpölygött a tömeg. Eközben a baloldal hiába készült rá alaposan az október 23-ai tüntetésükre, milliókat elköltve a hirdetésekre, alig ezren mentek el. A baloldali összefogás ezúttal sem volt egy súlycsoportban a Fidesz-KDNP pártszövetséggel, annyira nem, hogy újságíróik a nyilvánosság előtt szégyenkeztek a súlyos kudarc miatt. Ezzel teljesen egyértelművé vált: az előválasztás durva átverés volt, a szervezők által közölt részvételi adatok nyilvánvalóan hamisak voltak.

 

„Ma sem az számít, amit Brüsszelben, Washingtonban akarnak, mert a magyarok sorsáról a magyarok fognak dönteni” – jelentette ki Orbán Viktor az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékező ünnepi beszédében az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződénél felállított színpadon.

 

Lélegzetelállító tömeg

A miniszterelnök régen látott hatalmas tömeg előtt ismertette a jobboldal előtt álló feladatokat, és emlékeztetett arra, hogy a szocialista múlt képviselői visszakapaszkodnának a hatalomba.

Nyolcadik alkalommal indult útjára a Békemenet, és talán még sosem vettek ennyien részt a vonulásos demonstráción, mint most. Hogy ez számszerűen mit jelent, nehéz pontosan meghatározni, azonban az kétségtelen: sok százezer résztvevőről beszélhetünk. Ahogyan az is:

 

EZ VOLT A RENDSZERVÁLTÁS UTÁNI EGYIK, HA NEM A LEGNAGYOBB LÉTSZÁMÚ POLITIKAI MEGMOZDULÁS.

 

A tömeg akkora volt, hogy a tervezettnél fél órával hamarabb el kellett indítani a menetet, az emlékezők ugyanis egész egyszerűen nem fértek el a rakparton és a gyülekezőhelyen. Ráadásul a menethez menet közben is ezrek csatlakoztak, sokan pedig már eleve az Erzsébet térre mentek, és ott vártak a menetre.

A napnak több olyan mozzanata is volt, amiből arra lehetett következtetni, hogy a szervezők sem számítottak ilyen hatalmas tömegre. Ugyanez történt az első Békemeneten, akkor is minden előzetes várakozást felülmúlóan sokan álltak ki az Orbán Viktor vezette kormány mellett. Az erős társadalmi támogatás pedig kifejezetten jól jött a nemzetközi erők ellen, amelyek már akkor is Magyarországot támadták.

 

Jól mutatja a tegnapi vonulás méretét, hogy amikor annak eleje befutott a színpadhoz, a vége még csak a Szabadság hídon járt. Arról nem is beszélve, hogy addigra több tízezer ember várakozott az Erzsébet téren és annak környékén.

 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább