Kiemelt Külföld

A NATO növelné a tagállamok hadikiadásait

A védelmet szolgáló kiadásokra megjelölt cél újabb emeléséről dönthetnek a NATO-tagállamok a szövetség júliusi vilniusi csúcstalálkozóján Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint.

Oroszország Ukrajna elleni háborúja azt bizonyítja, hogy fontos döntés volt a hazai össztermék (GDP) 2 százalékában meghatározott minimális védelmi kiadási cél kijelölése a 2014-es walesi csúcson, de ez a célkitűzés csak egy évtizedre szólt, ezért frissíteni kell – mondta Jens Stoltenberg egy szerdai német lapinterjúban.

Rámutatott, hogy a 2014-es döntést sem békeidőben hozták, hiszen Oroszország Ukrajna elleni háborúja éppen 2014-ben, a Krím félsziget nemzetközi jogot sértő elcsatolásával kezdődött, és a NATO tagjai ennek hatására kötelezték el magukat a védelmi kiadások növelését jelentő 2 százalékos cél mellett.

Jens Stoltenber a Die Welt című lapban közölt interjúban kifejtette: egyelőre nem tudja megmondani, hogy a tagországok miként járnak el, de biztos abban, hogy megállapodásra jutnak a litvániai találkozón, és azt feltételezi, hogy az eddiginél „ambiciózusabb” kiadási célt tűznek ki, hiszen „mindenki látja”, hogy többet kell fordítani a védelemre.

A NATO-főtitkár arról is szólt, hogy „aki békét akar holnapra, annak ma támogatnia kell Ukrajnát”.

„Furcsán hangzik, de a fegyverszállítások vezetnek el a békéhez”

– tette hozzá, kiemelve, hogy a NATO biztonsági érdekei túlmutatnak az Ukrajnával vállalt szolidaritáson, mert a tekintélyelvű vezetők, „az autokraták figyelik, hogy miként reagálunk az invázióra, és levonják a tanulságokat, ha Putyin arat sikert”.

Arra is kitért, hogy az atomfegyverek bevetésének kockázata alacsony, és nem tapasztalnak változást az orosz nukleáris erők tevékenységében.

Ugyanakkor „az orosz nukleáris retorika teljességgel felelőtlen és veszélyes” – húzta alá a NATO főtitkára, hozzátéve: nem szabad megengedni, hogy Oroszország „zsaroljon” ezzel a retorikával, mert ha sikerrel jár, akkor „veszélyesebb lesz a világ”, és Moszkva mindig a „nukleáris fenyegetés” eszközét használja majd, ha el akar érni valamit.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább