Belföld Külföld

A nagy és erős országok ne a mi bőrünkre hozzanak politikai döntéseket

A nukleáris leszerelésnek folytatódnia kell, ehhez pedig újra kell indítani a nagyhatalmak közötti párbeszédet – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfői Facebook-bejegyzésében, amelyet annak alkalmából tett közzé, hogy New Yorkban összeül az Atomsorompó Szerződés Felülvizsgálati Konferenciája.

Szijjártó Péter bejegyzésében emlékeztetett, az Atomsorompó Szerződés ötvenkét esztendővel ezelőtt, 1970-ben lépett hatályba azért, hogy megakadályozzák a nukleáris fegyverek további elterjedését. A szerződés letéteményesei az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Oroszország. A szerződés szerint az atomhatalmak tárgyalásokat folytatnak egymással a nukleáris leszerelés érdekében és nem adnak át nukleáris fegyvereket más országoknak.

Az Ukrajnában zajló háború miatt azonban gyakorlatilag megszűnt a politikai egyeztetés az atomhatalmak között, ami nagyon nagy baj a jelenlegi helyzetben – írta a miniszter.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott, “sokáig hittük, reméltük, hogy a tömegpusztító fegyverek alkalmazása már soha többé nem lesz témája a nemzetközi politikának, de az Ukrajnában zajló háború sajnos új megvilágításba helyezte ezt a reménykedést”.

A nukleáris leszerelésnek folytatódnia kell, ehhez pedig újra kell indítani a nagyhatalmak közötti párbeszédet, legalább a stratégiai biztonsági kérdésekben – hangoztatta a miniszter, hozzátéve, hogy hétfőn ebben az ügyben ül össze New Yorkban, az ENSZ székházában az Atomsorompó Szerződés Felülvizsgálati Konferenciája.

Szijjártó Péter kiemelte, “mi, akik a háború szomszédságában élünk, azt várjuk el az – esetenként földrajzilag távolabb lévő – nagy és erős országoktól, hogy ne a mi bőrünkre hozzanak geopolitikai döntéseket. Mielőbb békét akarunk, onnali tűzszünetet és béketárgyalásokat”.
Forrás: Magyar Fórum,
Mindaddig, amíg nem lesz béke, nap mint nap nőni fog az eszkalálódás és az eddigieknél is pusztítóbb fegyverek bevetésének veszélye, ezek következményeit pedig egyelőre felmérni sem lehet – írta a miniszter.

Véleménye szerint ismételten meg kell erősíteni az 1985-ös genfi nyilatkozatot, amely szerint “az atomháborút nem lehet megnyerni, ezért soha nem szabad megvívni”.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább