Belföld

A Momentum Márki-Zayt támogatja a második fordulóban

A Momentum Márki-Zayt támogatja a második fordulóban

A hírt rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be Fekete-Győr András és Orosz Anna.

Csütörtök délután rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Fekete-Győr András és Orosz Anna. Az eseményen azt jelentették be, kit támogat a párt az ellenzéki előválasztás második fordulójában.

Kiderült: Fekete-Győrék választása Márki-Zayra esett. A  Momentum pártelnöke elmondta, szerinte Karácsony és Márki-Zay nem tudtak megállapodni a második fordulóra, ezért a Momentumnak döntenie kellett, a szempontjuk pedig az ellenzék megújítása volt.

Ezen kívül úgy vélik, vele van a legnagyobb esély a Fidesz leváltására. Azt ígérte, mindenben segíteni fogják a kampányát. Orosz Anna arról beszélt, hogy az elmúlt napokban a Momentumban komoly viták voltak arról, hogy a második fordulóban mi az ő szerepük. Elmondta: azért Márki-Zayt támogatják, mert jobbról és balról is meg tud szólítani szavazókat, ezért vállt válnak vetve fognak küzdeni. A hódmezővásárhelyi polgármester megköszönte a Momentum támogatását.

Forrás: Mandiner,

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább