Belföld Kiemelt

A Mi Hazánk segítheti hatalomba Gyurcsányt

A Fidesznél fog hiányozni az a pár szavazat…

A nepszava.hu foglalta össze a Závecz kutatását, amely azt vizsgálta a Mi Hazánk Mozgalomra leadott szavazatok, vajon kinek fognak hiányozni. Érdekes eredmény született. Azt látni, hogy a Fideszhez hű média egy része, mintha már nem annyira adna teret a törpepártnak(kivéve a PS és a vadhajtások) , ugyanakkor a baloldali-liberális média szinte minden Dúró megszólalást „kihangosít”. Látható, érthető, hogy miért:

A  Mi Hazánk mellett három másik pártot is létrehoztak a Jobbikból távozó politikusok. Volner János a saját magáról nevezte el pártját, Bencsik János – Sneider Tamás volt jobbikos pártelnökkel kiegészülve – Polgári Válasz néven alapított mozgalmat, Varga-Damm Andrea a közeljövőben tervezi a zászlóbontást. Csak az a kérdés, hogy valamelyik formáció képes lesz-e befolyásolni a politikai erőviszonyokat, ha igen, milyen mértékben és kinek a rovására.

Értelmezhető mennyiségű adatok a Mi Hazánk esetében állnak rendelkezésre – mondta Závecz Tibor, a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet vezetője a Népszavának. A Dúró-féle párt támogatottságát a teljes népességben jellemzően két százalék körül mérik. A Závecz Research vizsgálja a másodlagos pártpreferenciákat is, tehát azt, hogy a választók az általuk legszimpatikusabbnak tartott párton kívül melyik másikra lennének hajlandók szavazni.

Závecz Tibor közlése szerint a másodlagos preferenciák alapján a Mi Hazánknak a teljes népességre kivetítve elméletileg van még 3 százalékos tartaléka. Ennek a 3 százaléknak a fele – valahol 100-150 ezer ember között – jelenleg a Fidesz, 40 százaléka – 50-100 ezer ember – a Jobbik szavazója. A megmaradt 10 százalék megoszlik a többi párt között.

A kérdésre, hogy a Mi Hazánk indulása a kormánypárttól vagy inkább az egyesült ellenzéktől vihet el szavazatokat, egyelőre nincs megbízható válasz. Nem valószínű ugyanakkor, hogy „tömeges átáramlás” indul el egy parlamenti bejutási küszöb alatt lévő, gyenge párt felé, és még kevésbé valószínű, hogy csak fideszes vagy csak ellenzéki szavazók pártolnak majd át a Mi Hazánkhoz.

Az arányoknak azonban még lehet jelentősége, nem is annyira a listás szavazatok szempontjából, hanem az egyéni választókerületekben – hangsúlyozta Závecz Tibor. Mostani tudásunk szerint ugyanis az egyéni körzetekben szoros verseny várható, sok helyen akár 80-100 szavazaton is múlhat majd a mandátum sorsa. Nem mindegy, hogy a Mi Hazánk jelöltjeinek sikerül-e átcsábítani máshonnan szavazókat, és ha igen, melyik táborból mennyit.

Mikecz Dániel politológus, a Republikon Intézet vezető kutatója is egyetért azzal, hogy a jobbikos utódpártok közül a Mi Hazánk jelöltjeire leadott szavazatoknak lehet komolyabb hatása a végeredményre az egyes egyéni választókerületekben.

A Mi Hazánk a saját választói mellett a kulturálisan, ideológialag elkötelezetten jobboldali, ugyanakkor a kormánnyal elégedetlen bizonytalanokra számíthat.

Erősen feltételezhető, hogy ők nem jelennének meg az ellenzéki oldalon, egy „Orbán vagy Gyurcsány” választásra redukált kampány esetén inkább a kormányoldalra szavaznának.

A Mi Hazánk választási indulása tehát, ha a párt stabilnak tekinthető szavazóit nézzük, inkább a kormány számára okozhat károkat – állapította meg Mikecz Dániel.

Azaz a Fidesznél fog hiányozni ez a szavazat, ami döntő lehet. A Mi Hazánkra leadott szavazattal Gyurcsány újra a hatalomba kerülhet. 

Kivéve…Kivéve, ha 5% felett teljesít a Mi Hazánk, bejut a Parlamentbe és ha kell akkor közös kormányt alakít (vagy „kívülről” támogatja) a Fidesszel.  Egyelőre ez nem más, mint 19-re lapot húzni…

A Jobbikból kivált többi, inkább jobboldali-centrista párt által szerzett szavazatok azonban az ellenzéki együttműködést gyengíthetik – tette hozzá. A Republikon Intézet politológusa szerint ezt ellensúlyozhatja, ha Jakab Péter, a Jobbik elnöke és Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely – önmagát jobboldali, konzervatív, keresztény politikusként meghatározó – polgármestere aktív szerepet vállal az ellenzéki együttműködésben és a kampányban.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább