Elképesztő kijelentések…
Laurynas Kasčiūnas, litván képviselő, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Bizottságának elnöke a hétvégén az egyik vezető litván lapnak adott interjújában amellett érvelt, hogy az ország biztonságának megerősítése érdekében 3,5 százalékra kell emelni a GDP-arányos védelmi kiadásokat, ehhez pedig fájdalmas lépéseket kell bevállalnia a litván kormánynak.
A politikus hangsúlyozta, hogy a védelem finanszírozását átfogóan kell növelni, ami főként adóemelésekből történhetne. A lehetséges adóváltozások között említette az általános forgalmi adó és a nyereségadó emelését.
„Amikor elmegyünk a boltba, és egy kicsit többet fizetünk az élelmiszerért, tudni fogjuk, hogy itt nem lesznek orosz tankok” – mondta.
Úgy számolt, ha 1 százalékot emelnének az ÁFA-n, az a hatás 280 millió eurós (107 milliárd forint) lenne.
A nyereségadó már annak a csoportnak járna, amelyik többet megengedhet magának, 1 százalék emelés pedig további 120 millió euró beszedését tenné lehetővé.
Az ukránbarát litván szerint jobb egy kicsit szigorítani, hogy „békés égboltunk legyen, hogy a családtagokat ne erőszakolják meg, ne öljék meg őket, hogy szabadon, függetlenben nevelhessük a gyerekeket”.
