Külföld

A lengyel közmédiába máris betört az LMBTQ

Mindezt Vízkereszt napján.

A lengyel események ismertek:  a PiS nyolc év kormányzás után távozott a hatalomból, miután az október 15-i választások óta nincs többsége a parlamentben, így pedig Lengyelországban a Donald Tusk vezette erők kerültek hatalomra. A régi-új kormányfő, Donald Tusk első intézkedései között tisztogatásba kezdett a lengyel állami médiánál. Az új kormány megalakulását követően felmentette a közszolgálati televízió, a rádió és a PAP állami hírügynökség vezérigazgatóit, és új felügyelőtanácsokat alakított ki a közmédiában.

A lengyel szabályozás szerint a vezetőiket csak a Médiatanács válthatta volna le, e tanácshoz viszont megbízatása lejártáig, 2028-ig nem lehet hozzányúlni.

Ezért vetődött fel, hogy mivel a két intézmény egyszemélyes állami részvénytársaságként működik, az új kulturális miniszter, mint tulajdonos egyszerűen nevezzen ki új vezetőket.

A közmédia vezetőcseréjének jogi megoldásáról a Tusk-kormány támogatói között is vita van. Többen – például a Helsinki Bizottság – azt mondják, hogy az eddigi helyzetet nem lehet törvénysértéssel rendezni. Márpedig pusztán a társasági jog alapján, a Médiatanácsot kihagyva nem lett volna szabad személyi változásokat végrehajtani. Az intézkedések támogatói ezzel szemben azt mondják: másképp lehetetlen lett volna „rendet teremteni” (értsd: a saját embereikkel feltölteni a televíziót – a szerk).

A tájékoztatási szektor feletti hatalomátvételi kísérletnek azonban ez csak a kezdete volt, ugyanis ezt követően erőszakkal vették birtokba a közmédiát az új kormány emberei. A személycserék után Tusk-ék legitimációval nem rendelkező „erős embereket” küldtek a TVP székházába, akik bebarikádozták magukat az állami televízió elnökének szobájába és onnan leállították a TVP Info internetes, valamint kábelelérhetőségét.

A közmédia erőszakos átvétele – amelyet a Financial Times csak médiareformnak nevezett – során a PiS egyik női képviselője, Joanna Borowiak megsérült.

Most pedig úgy látszik, hogy az ideológiai indoktrinációt is megkezdte a Tuskék által átalakított közmédia, ugyanis Vízkereszt ünnepén LMBTQ tartalmat sugároztak. Erre Patryk Jaki, a PiS-szel szövetséges jobboldali párt EP-képviselője hívta fel a figyelmet.

„Ez a TVP Vízkereszt ünnepén Tusk, Hołownia és Kosiniak elérte célját. Tehát a kötelező doktrína már a TVP-n van, népszerűsítik az LMBTQ lobbit és nevetségessé teszik a hagyományos családot” – fogalmazott a képviselő, miután január 6-án két azonos nemű párral folytattak beszélgetést a köztévében, akik kifeszítették az általuk bevitt LMBTQ-zászlót is.
(Mandiner)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább