Kiemelt Külföld

A legmodernebb brit tankokat és tüzérséget küldik Ukrajnába

Nagy-Britannia néhány héten belül harckocsikat és önjáró lövegeket szállít az ukrán fegyveres erőknek

– közölte vasárnap a londoni miniszterelnöki hivatal.

A Downing Street már előző este – akkor még számszerű részletek nélkül – beszámolt arról, hogy Rishi Sunak brit miniszterelnök telefonon tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, akinek elmondta, hogy a brit kormány az eddigieknél intenzívebb támogatást kíván nyújtani Ukrajnának, és ennek jegyében Challenger 2 típusú harckocsikkal és további tüzérségi rendszerekkel látja el az ukrán hadsereget.

A vasárnap közzétett részletes ismertetés szerint Ukrajna 14 Challenger 2 harckocsit kap Nagy-Britanniától, és a fegyverszállítási csomagban szerepel „hozzávetőleg harminc” AS-90 típusú nagyméretű önjáró löveg is.

A britek legmodernebb harcjárműi, de ez is 35 éves technológia

A Challenger 2 brit tervezésű és gyártású, 120 milliméteres löveggel felszerelt, 75 tonna össztömegű harmadik generációs harckocsi, amelyet 1988-ban terveztek. Fyártása 1993 és 2002 között folyt.

Az ugyancsak brit tervezésű és gyártású AS–90 (Artillery System for the 1990s, magyarul: az 1990-es évek Tüzérségi Rendszere)kis létszámban 1992 és 1995 között készült. A működtetéséhez ötfős személyzet szükséges.

A Downing Street vasárnapi beszámolója szerint Nagy-Britannia már a következő napokban elkezdi ukrán katonák kiképzését a Challenger 2 harckocsik és az önjáró lövegek üzemeltetésére.

A londoni kormányfői hivatal szóvivője szerint ez is része annak a programnak, amelynek keretében több ezer ukrán katona kapott nagy-britanniai kiképzést az elmúlt hat hónapban.

A tájékoztatás szerint a brit kormány a jövő héten világszerte aktív diplomáciai tevékenységbe kezd, miután Rishi Sunak miniszterelnök utasította a kabinet vezető tagjait a nemzetközi fellépés előmozdítására az ukrajnai háború első évfordulójának közeledtével.

A brit kormány védelmi és biztonsági illetékeseinek megítélése szerint erre alkalmat teremtett, hogy Oroszország meghátrálásra kényszerült az Ukrajnában tevékenykedő orosz erők utánpótlási problémái és moráljuk zuhanása miatt. A miniszterelnök ezért arra biztatja London szövetségeseit, hogy az Ukrajnának szánt idei segítségnyújtás terveit a lehető leggyorsabban valósítsák meg a maximális hatás elérése végett – hangsúlyozza vasárnapi tájékoztatásában a Downing Street.

A londoni kormányfői hivatal szóvivője szerint Rishi Sunak egyértelmű álláspontja az, hogy az elhúzódó állóháború csak Oroszország céljait szolgálná, ezért ő és kormányának tagjai a következő napokban és hetekben felveszik a kapcsolatot a szövetségesekkel a Vlagyimir Putyin orosz elnökre gyakorolt nyomás erősítése érdekében.

Sunak és a szövetséges partnerek azon lesznek, hogy Ukrajna a lehető legerőteljesebb helyzetben, a katonai, gazdasági és diplomáciai erő pozíciójából kezdhesse meg a jövőbeni béketárgyalásokat, és biztosíthassa az erős alapokon nyugvó tartós békét – fogalmaz vasárnapi nyilatkozatában a Downing Street.

Nagy-Britannia tavaly 2,3 milliárd font (csaknem 1050 milliárd forint) értékben nyújtott katonai támogatást Ukrajnának, és ezzel az ukrán fegyveres erők második legnagyobb katonai támogatója volt 2022-ben az Egyesült Államok után, de harckocsik szállítására most először tett ígéretet az ukrajnai háború tavaly februári kezdete óta.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább