Külföld

A korrupciós botrányba keveredett Eva Kaili nem adja vissza a mandátumát

Eva Kaili egy hivatalos levélben közölte, hogy nem adja vissza a vissza a mandátumát és vissza akar térni a politikai életbe.

Mihalisz Dimitrakopulosz, a bebörtönzött EP-képviselő ügyvédi csapatának vezetője szerint Eva Kailit kizárólag csak azért tartják fogva mert Pier Antonio Panzeri korábbi olasz EP-képviselő hamisan tanúzott ellene.

Az ügyvéd úgy fogalmazott:

“Panzeri a legmegbízhatatlanabb ember ebben az ügyben. Hogy megmentse a lányát és a feleségét, bármit hajlandó aláírni, amit eléraknak. A minél enyhébb büntetés reményében az sem érdekli, ha ártatlanok ellen kell vallania.”

Az ügyvéd továbbá kiemelte azt is, hogy pert fognak indítani a képviselőnő fogvatartási körülményei miatt is.

Szerintük „középkori, és inkvizíció-szerű módszerekkel megkínozták” a volt alelnököt a belga hatóságok annak érdekében, hogy szóra bírják.

“Vannak ENSZ-egyezmények, melyek szerint az alvásmegvonás kínzásnak minősül. A hideg szintén egy kínzási módszernek számít, amely a középkorban bevett gyakorlat volt, de úgy tűnik, hogy egyes országokban még a napjainkban is alkalmazzák”  – fogalmazott Belgiumra utalva Dimitrakopulosz, aki leszögezte, hogy ezek a gyalázatos módszerek teljesen hiábavalók, Kaili ugyanis ártatlan, így nincs mit bevallania.

Ja….csak véletlenül hívta fel Kaili az apját, hogy rejtse el a pénzt.

Ügyvédei kijelentették: a nyomozóktól kezdve a börtönőrökön át egészen az ügyészekig, mindenki ellen büntetőpert fognak kezdeményezni Kaili fogva tartási körülményei miatt.

 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább