Belföld

A kormány biztosítja az ukrajnai háborús menekült gyerekek iskoláztatását

A kormány havi 130 ezer forint többlettámogatást biztosít az Ukrajnából érkező menekülőket befogadó iskoláknak.
Biztosítja a kormány az ukrajnai háborús menekült gyerekek iskoláztatását – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint az Ukrajnában dúló háború miatt gyerekek tízezrei lépték át az elmúlt hetekben Magyarország határát, közülük sokan a hazatérés lehetőségére várnak, mások továbbutaztak, de napról napra emelkedik azoknak a száma, akik menedékes kérelmet nyújtanak be, és tanköteles korú gyermekeiket magyar óvodákba és iskolákba íratják be.

Az óvoda- és iskolaválasztás szabadsága őket is megilleti, a körzetes intézményeknek azonban az érintetteket fel kell venniük hangsúlyozták. Az óvodai nevelésben 3 éves kortól kötelező részt venni – hívták fel a figyelmet, hozzátéve, hogy ez a korosztály rendkívül gyorsan megtanulja a nyelvet. Az iskolákban is cél a gyerekek minél gyorsabb integrációja és felzárkóztatása, illetve adott esetben a magyar nyelv megtanítása – írták.

A kormány ezért a kötelező iskoláztatáson felül heti öt délutáni, egyéni foglalkozást biztosít az érintett tanulóknak, és havi 130 ezer forint többlettámogatást biztosít az Ukrajnából érkező menekülőket befogadó iskoláknak, köznevelési és szakképző intézményeknek – ismertették.

A kormány április 20-áig megnyitja az érintetteknek a magyarországi érettségire jelentkezés, illetve a korábbi jelentkezés módosításának lehetőségét, és ingyenesen biztosítja, hogy Magyarországon érettségi vizsgát tegyenek – olvasható az Emmi közleményében.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább