Kiemelt

A honvédség annyi katonát küld a határra, amennyi szükséges

– A honvédség és a rendőrség kész és képes az ország biztonságát szolgálni – szögezte le a honvédelmi miniszter szerdán, a Határozott fellépés 2021 elnevezéssel tartott határvédelmi gyakorlaton a Röszke melletti határszakaszon. A gyakorlaton részt vevő katonák rendőrökkel együttműködve mutatták be a határt illegálisan átlépők felderítésének, biztonságos elfogásának és elszállításának menetét, valamint a migráció kezelésébe bevont felszerelési tárgyakat, haditechnikai és felderítő eszközöket.

Benkő Tibor kijelentette: az ország békéjéért, a magyar emberek biztonságáért a magyar kormány felel.

– Európát körbevette a migrációs hullám. Ez olyan veszélyeket rejt, amelyek, ha nem kezeljük megfelelően, tragédiát okozhatnak

– fejtette ki a miniszter, hozzátéve: a honvédség – a Belügyminisztériummal egyeztetve – annyi katonát küld a határra, amennyire szükség van. Volt olyan időszak, amikor több ezer katonának kellett szolgálatot teljesítenie a határon, és olyan is, amikor néhány száznak.

A tárcavezető kiemelte, a magyar katonák azért vesznek részt külföldön békemissziós feladatban, hogy a gondokat ott oldják meg, ahol keletkeznek, és ne engedjék be Magyarország területére.

A gyakorlaton bemutatták a határon jellemzően előforduló incidensek típusait és a fellépést ellenük, valamint a honvédség által használt technikai eszközöket. Márkus Ferenc, a Magyar Honvédség műveletvezető főnökségének vezetője ismertette, az alföldi alkalmi kötelékben jelenleg ötszáz katona kétszáz technikai eszközzel teljesít szolgálatot a déli határon. A rendőrséggel közösen végzett járőrtevékenységük mellett kiemelten fontos a felderítő munka. A határ térségében könnyűhelikopterek végeznek felderítő repüléseket. Ezeken csúcstechnikájú, többcélú kamerarendszer működik, amely infravörös felvételek készítésére is alkalmas, így éjszaka is használható, és akár negyven kilométeres távolságból is képes a felderítésre. A Magyar Honvédség alkalmaz mobil radar-, videó- és hőkamerarendszert is. A radar 24 kilométeres távolságból képes követni a járművek és a csoportok mozgását, a kamerával pedig nyolc-tíz kilométerről felismerhető egy emberi alak. Bevetnek drónokat is, amelyek élő videó­képet biztosítanak a kezelőiknek.

Ugyanakkor nem csökkenhet a fegyelem, a figyelem és a készültség, hiszen az elmúlt időszakban jelentősen emelkedett a migrációs nyomás a déli határszakaszon:

tavaly 29 836 határsértő ellen kellett intézkedni, idén eddig már több mint 62 ezer ellen. 

A műszaki határzár létrás átmászása a legelterjedtebb, de előfordul, hogy megrongálják a kerítést, vagy éppen alagutat ásnak – idén eddig 18 alagutat fedeztek fel –, valamint a Tiszán és a Maroson kelnek át csónakokkal. Az időnként agresszíven fellépő csoportok farönkkel, kővel, csöves kukoricával, tökkel dobálják meg a katonákat és a rendőröket. Emlékezetes, hogy négy katonát könnygázzal fújtak le, könnyű sérülést okozva nekik.

Az illegális migránsokat a határon általában szervezett bűnözői csoportok, embercsempészek juttatják át, amelyek összehangoltan működnek. Folyamatosan tesztelik a határ védelmét, a csoportok különböző helyszíneken egyszerre kísérlik meg a határ illegális átlépését, így osztva meg a határt védő erőket. A határnál állomásozó gyors reagálású szakaszok nagyobb, agresszíven fellépő csoportok támadása esetén tömegkezelési feladatokat is ellátnak. Ez a békemisszióban, Koszovóban és Bosznia-Hercegovinában szolgáló katonák alapfeladatai közé tartozik.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter a gyakorlat végén a részt vevő állományhoz szólva hangsúlyozta, a kormány azért dolgozik, hogy az elvégzett munkát elismerve a fegyveres erők tagjainak biztosítsa azokat a feltételeket, amelyekért megszolgáltak.

Ezért növelik tíz százalékkal a fizetéseket januártól, és ezért kapnak hathavi illetménynek megfelelő pluszjuttatást.

Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára összegzésül elmondta: a gyakorlaton részt vevő katonák és rendőrök bizonyították, képesek az országot megvédeni, és ezzel együtt teljesíteni a schengeni szerződés követelményeit. Az általuk elvégzett munkának köszönhetően a magyar emberek nyugodtan ünnepelhetnek karácsonykor és az év végén.

(magyarnemzet)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább