Belföld

A hatpárti összefogás lemondásra szólította fel Kövér Lászlót

Kövér a szolgálatok alkotmányos kötelességének megszegésére buzdított – Távozzon tisztségéből!” – áll a hatpárti összefogás közleményében.

 

A Direkt36 cikke alapján mi is beszámoltunk arról, hogy Kövér László egy tavaly februári rendezvényen arról beszélt a titkosszolgálati vezetőknek, hogy az ellenzék jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági veszélyt.

 

A kikerült hangfelvételre az ellenzék közös közleményben reagált, amiben arról írnak, hogy „Kövér László a legsötétebb diktatúrákat idéző módon uszít az egységes ellenzék ellen és gyakorol politikai nyomást titkosszolgálati vezetőkre”.

 

Az ellenzék szerint Kövér a kijelentéseivel több millió, „az Orbán-rezsimmel szemben álló magyar polgár ellen is uszít”, sőt, szerintük az elhangzottak bizonyítékot is jelentenek a Pegasus-ügyben.

 

Az ellenzék követeli Kövér Lászlótól, adjon magyarázatot arra, hogy „kinek a megbízásából és milyen célból tartott a totális állam kiépítésének szükségességére irányuló politikai beszédet a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetői előtt, és mandátuma kiterjedt-e arra, hogy a hallgatóságot az ellenzék elleni cselekvésre biztassa”.

 

Az ellenzék azt is követeli, hogy Orbán Viktor és kormánya foglaljon állást a beszéddel kapcsolatban.

 

„A nyilvánosságra került hangfelvétel alapján felszólítjuk Kövér Lászlót, még ma mondjon le házelnöki tisztségéről!” – jelenti ki a hat párt.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább