Belföld

A Google statisztikája szerint Orbán rommá veri az egész ellenzéket

A 2022-es választások előtt rendszeresen lekérdeztük a Google statisztikáit, hogy a magyar lakosság kikre keres rá. Természetesen ez nem jelent pártszimpátiát, azonban az emberek többet keresnek arra, akivel szimpatizálnak. Emlékezetes, Márki-Zay is egy ideig ehhez mérte magát, aztán a csúfos Google számok miatt végül leállt vele. A választások előtt 1 nappal, közzétett cikkünkben lévő számaink pedig jobban tükrözték a végeredményt, mint a közvéleménykutatások.

A kampányszezon még csak most indul, így a számok még sokat fognak változni, de kíváncsiak voltunk rá, az év első harmadában az 5 legerősebb párt vezetőire milyen arányban keresnek rá. Milyen alapbázissal veselkednek neki a közelgő EP és önkormányzati választásoknak.

Az eredmény megdöbbentő.

A keresések 80 százalékát tudhatja magáénak Orbán Viktor, akit Gyurcsány Ferenc követ 10 százalékkal. Harmadik helyen Toroczkai László 6 százalékos eredményt tud felmutatni, míg Donáth Anna csupán 4 százalékot. Az MKKP elnöke, Kovács Gergely pedig alulról súrolja az 1 százalékot.

 

Egységes az ország

Míg 2022-ben voltak ellenzéki foltok a Google térképén, addig mostanra ezek eltűntek. Úgy tűnik a balliberális oldal már az interneten sem bír mozgósítani. Ha vármegyei bontást nézünk, akkor Gyurcsány Ferenc Nógrádban a legerősebb, ott a keresések 21 százalékát birtokolja. Toroczkaira Somogy vármegyében a legkíváncsibbak, ott 10 százalékon áll. Donáth Anna Zalában 11 százalék, Kovács Gergely azonban sehol sem ugorja meg az 1 százalékot.

Orbán Viktorra Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében fordul a legnagyobb figyelem, ahol 91 százalékon áll.

Konklúzióként egyértelműen levonható, hogy a 2022-es történelmi vereségből máig nem bírt felállni a balliberális oldal és a saját teljesen kiábrándultak saját politikusaikból, olyannyira, hogy már a vezéreik mondanivalója sem érdekli a többségüket.

(A statisztikai eredmények 2024.01.01. – 2024.03.01. közötti értékek, a cikk ez alapján íródott. A beillesztett Google Trends-nek az ekkori állapotokat kéne mutassa a későbbiekben is, de előfordul hogy frissíti magát újabb értékekkel.)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább