Sport

A Fradi női vízilabdacsapata négy közé jutott a BL-ben

A Ferencváros női vízilabdacsapata története legnagyobb sikerét elérve bejutott a Bajnokok Ligája elődöntőjébe. Matajsz Márk együttese a negyeddöntő szombati visszavágóján is legyőzte a BL nyolcszoros győztesét, az olasz Cataniát, így készülhet a végjátékra.

 

Az egy héttel ezelőtti kétgólos idegenbeli győzelem után magabiztosan várhatta a visszavágót a Ferencváros. Az első két negyedben rendkívül kiegyenlített volt a csata, a házigazda zöld-fehérek nem engedték meglógni riválisukat, és a kezükben tartották a továbbjutást.

A nagyszünet után két gyors góllal összesítésben néggyel lépett meg a magyar együttes, ebből az utolsó szünetre egyet tudtak csak ledolgozni a vendégek.

A záró nyolc percet Gurisatti találata vezette fel, majd Plevritu is betalált, amivel gyakorlatilag el is dőlt a továbbjutás kérdése.

A négyes döntőbe – melyre május 2-án és 3-án kerül sor – még két spanyol csapat, a Keszthelyi Ritát foglalkoztató Sabadell és a Sant Andreu, valamint a görög Olympiakosz jutott be.

Eredmény, női Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó:
FTC-Telekom Waterpolo – Orizzonte Catania (olasz) 8-6 (1-2, 3-2, 2-1, 2-1)
a magyar csapat góldobói: Vályi, Plevritu 2-2, Farkas, Kuna, Leimeter, Gurisatti 1-1 Továbbjutott: az FTC-Telekom Waterpolo, kettős győzelemmel.

Forrás: M4Sport

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább