Sport

A FIFA besúgó szervezetének üzentek a magyar szurkolók

olvasási idő:1 perc, 31 másodperc

Szerintük jól csinálnak valamit, ha az ultrák utálják őket…

Mint ismert, a mai Vb-selejtezőn nem vehetnek részt a szurkolók, mert az FIFA zártkapus meccsekkel sújtotta az MLSZ-t. Ez javarészt a FARE nevű besúgó szervezetnek köszönhető, akik civilruhás tagjai a szurkolók közé beépülve írnak jelentéseket mind a FIFA-nak, mind az UEFA-nak az ilyen-olyan rasszista megnyilvánulásokról, ami alapján aztán a szövetségek büntetnek. Itt jegyezzük meg, hogy több tízeres tömegben mindig találni fognak egy olyat, amire hivatkozva már kaphatjuk is a büntetést.

A FARE magyar tagjáról itt írtunk. 

Nekik üzent a Carpathian Brigade:

FARE: kommunista módszerek cukormázba mártva – magyargyűlöletből jeles!

A magyar válogatott szeptember másodikán 4–0-ra kikapott az Eb-ezüstérmes Angliától a Puskás Arénában világbajnoki selejtezőn. A találkozót követően az angol játékosok rasszista megnyilvánulásokra panaszkodtak, a nemzetközi szövetség pedig vizsgálatot indított.

A FIFA szeptember 21-én a Fegyelmi Bizottság ülését követően jelezte: két zárt kapus mérkőzéssel bünteti a magyar válogatottat, amelyek közül a másodikat két évre felfüggeszti. Emellett az MLSZ-t kétszázezer svájci frank megfizetésére kötelezi.

Az ügy elemzése és a körülmények átvizsgálása után, beleértve az incidensek súlyosságát (rasszista megnyilvánulások, tárgyak bedobálása, pirotechnikai eszközök használata, lezárt lépcsők), a fegyelmi bizottság úgy döntött, hogy az MLSZ-nek következő két válogatott mérkőzését zárt kapuk mögött kell megrendeznie, amelyek közül a második büntetési tételt két évre felfüggeszti. A FIFA továbbra is visszautasít mindenféle rasszista és kirekesztő megnyilvánulást, és a zéró tolerancia elvét vallja a futballban tapasztalt ilyesfajta viselkedésekkel kapcsolatban – írta a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség a közleményében.

Pár hete a Ferencváros szurkolói is megemlítették a besúgókat (nem, most kivételesen nem a vadhajtásokat), a Betis elleni EL mérkőzésen üzentek az UEFA-nak, kettősmércét említve, úgy, hogy a FAIR szó helyett a FARE szerepelt. Ezt a besúgók a twitter oldalukra ki is tették, mondván biztos jól csinálnak valamit, ha az ultrák nem szeretik őket…

 

 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább