A külképviseleti és levélszavazatok számlálása még folyik, amely minimálisan változtathat még a végeredményen, de az már biztos, hogy a DK lett a legerősebb ellenzéki párt.
Jelenlegi felállás szerint a Fidesz-KDNP 67,84 százalékkal fog tudni kormányt alakítani. A parlamenti mandátumok 28,14 százalékát birtokolja a balliberális összefogás, illetve 3,52 százalékkal jutott be a Mi Hazánk Mozgalom.
Összeférhetetlenségi okok miatt eddig Dobrev Klára, Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter jelentette be, hogy nem veszik át az országgyűlési helyüket, maradnak eddigi pozíciójukban. A listán ezzel plusz egy DK-s, egy jobbikos és egy szocialista kerül be a parlamentbe.
A DK listán 12, egyéniben 4 mandátumot tudott szerezni, amellyel a DK 8 százalékot szerzett az országgyűlésben, így a legerősebb ellenzéki párttá vált.
Gyurcsány Ferenc pártját a Momentum követi, jelenlegi felállás szerint 6 listás és 5 egyéni helyet tudott szerezni, amely 5,5 százalékra lett elegendő.
A Magyar Szocialista Párt és a Jobbik egyenlően 5 százalékon állnak 10-10 képviselőjükkel. Külön érdekesség, hogy a Jobbik egyetlen egyéni mandátumot sem tudott szerezni az összefogással.
A Párbeszéd listán csak 1 helyet tudott szerezni, viszont 4 egyéni győzelmet is aratott, amellyel 2,5 százalékot ért el a parlamentben.
A balliberális sereghajtó az LMP lett 2 százalékos eredményével, amely 3 listás és 1 egyéni mandátummal jött össze számukra.
Hatalmas baloldali bukások
Az egykor 9 képviselővel rendelkező LMP frakció már a választások előtt is 6 főre csökkent, búcsúzhatunk Hohn Krisztinától, Schmuck Erzsébettől és Demeter Mártától is. Keresztes László Lóránt, Csárdi Antal, Kanász-Nagy Máté és Ungár Péter minden bizonnyal ott lesznek a parlamentben.
A Momentumhoz csatlakozó Szél Bernadett listán nem jutott be és egyéniben is kikapott Pest 2-ben a Fidesztől. Tőle biztosan búcsúzhatunk.
A 2018-ban 15 főt bejuttató, jelenleg 14 főt számláló MSZP-frakció létszáma is tovább fog csökkenni a következő parlamenti ciklusban. Tóth Bertalan, Gurmai Zita, Harangozó Tamás és Molnár Zsolt maradnak. Egyéni mandátumot nyert Hiller István, Hiszékeny Dezső, Kunhalmi Ágnes és Szabó Sándor.
Amennyiben valóban nem veszi át országgyűlési mandátumát Dobrev Klára, Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter sem, akkor a szocialista Szelényi Zoltán bekerülhet a parlamentbe.
Akik kiestek az MSZP frakcióból:
Tóth Csaba (nem szerepelt az országos listán)
Mesterházy Attila (nem szerepelt az országos listán)
Molnár Gyula
Szakács László
Varga László
A Jobbiknak 26 képviselője volt 2018-ban, a választásig 17 képviselőre zsugorodott létszámuk, de közülük is csak négyen maradhatnak képviselők: Jakab Péter, Brenner Koloman, Lukács László György és Zsiga-Kárpát Dániel.
Akik kiestek a jelenlegi Jobbik frakcióból:
Csányi Tamás
Magyar Zoltán
Nunkovics Tibor
Szilágyi György
Ander Balázs
Balczó Zoltán
Dudás Róbert
Gyüre Csaba
Kálló Gergely
Potocskáné Kőrösi Anita
Rig Lajos
Steinmetz Ádám
Stummer János
A 2022-es választások révén bejuthat a parlamentbe Sas Zoltán, Varga Ferenc, Bencze János, Balassa Péter, Szabó Hajnalka és Végh Noémi.
Az öt fős Párbeszéd frakció összetétele is változni fog. Egyéni mandátummal Szabó Tímea, Tordai Bence, Jámbor András és Mellár Tamás is bejutott, listán pedig Berki Sándor. A Párbeszédtől biztosan búcsúzunk Burány Sándortól és valószínűleg Kocsis-Cake Oliviótól is.
A 9 fős DK-frakció jelenlegi tagjai közül 7 szerzett ismét mandátumot. Az egyetlen balliberális parlamenti párt, amely növelni tudta képviselői számát. A választási matekjuk viszont minden bizonnyal nem jött össze, mivel Gyurcsány pártja Bősz Anettől és Hajdu Lászlótól búcsúzhat, viszont biztos helye van az Országgyűlésben Gyurcsány Ferencnek, Arató Gergelynek, Vadai Ágnesnek, Oláh Lajosnak, Sebián-Petrovszki Lászlónak, Varga Zoltánnak, Hegedüs Andreának és a szabálytalanul parkoló Varju Lászlónak is. Amennyiben a visszalépések megtörténnek Manhalter Dániellel fog bővülni frakciójuk.