A BuzzFeed News amerikai oknyomozó hírportál szerdán publikált írása szerint az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség, ismertebb nevén a CIA, számos aktát őriz tíz alkalmazottjáról, akik kiskorú gyermekek ellen követtek el szexuális bűncselekményeket. A pedofil dolgozók közül azonban csak egy ellen emeltek vádat.
A BuzzFeed News által megszerzett dokumentumok szerint – amelyek a 2004 és 2019 között rögzített információkat tartalmazzák – a pedofilok egyike „helytelen szexuális tevékenységet folytatott egy ismeretlen kétéves kislánnyal”. Az alkalmazottat a hírszerző ügynökség kirúgta, de nem jelentette fel. Egy másik CIA-munkatárs szexvideókat vásárolt a felvételeket készítő szülőktől. A pedofil férfi benyújtotta a lemondását, azonban a CIA őt sem jelentette fel. A hírszerző ügynökség egyik alvállalkozóját a szervezet szintén lebuktatta, de őt sem érte más szankció.
A CIA-nak dolgozó pedofilok közül mindössze egy férfi ellen emeltek vádat, aki ellen egyébként is eljárást indított a hivatal titkosított dokumentumok helytelen kezelése miatt. A hírszerző ügynökség egy korábbi ügynöke a BuzzFeednek névtelenül nyilatkozva elmondta, hogy az ügynökség azért kerüli az alkalmazottai által elkövetett bűncselekmények hivatalos, jogi úton történő kivizsgálását és elítélését, mert a perek során nyilvánosságra kerülnének a CIA felderítési módszerei.
Forrás: Magyar Nemzet