Külföld

A BLM és az Antifa elérte: lebontják a virginiai konföderációs szobrokat

olvasási idő:1 perc, 10 másodperc

Évek óta próbálkoznak, most sikerült…

A virginiai legfelsőbb bíróság úgy ítélte helyesnek, hogy eltávolíthatják a konföderációs történelmi emlékműveket Charlottetownból – a törvény ellenére.

Az ügyben korábban 2017-ben is indult tárgyalás, akkor még az a döntés született, hogy a történelem hőseinek emlékműveit védő törvények helytállóak, így a róluk mintázott szobrokat lerombolni jogtalan.

2019 szeptemberében azonban ismét a bíróság elé került az ügy, akkor szintén egyetértett a bíróság azzal, hogy a háborús hősök tisztelete azt követeli, hogy az ő emléküket őrző szobrok és ábrázolások a törvény által védettnek minősülnek, így azokat nem lehet eltávolítani.

Akkor sem, ha az Antifának vagy a BLM-nek nem szimpatikusak.

A törvény tisztelete mára halványulni látszik a törvényhozók körében, (legalábbis rugalmasan kezelendő, politikai nézettől függően), ugyanis a csütörtöki döntésben az szerepel, hogy mivel a virginiai szobrokat korábban állították, minthogy az emlékművek rongálását és mocskolását a törvény tiltaná, így az rájuk nem vonatkozik.

Ennyi erővel minden olyan szobrot vagy emléket le lehetne rombolni, ami az ezt tiltó törvény előtt épült, kezdve a piramisokkal, római épületekkel, de sorolhatnánk.
A bíró, Bernard Goodwyn szerint a szobrok felállítására nem volt engedélye a városnak, így azok lerombolását sem akadályozhatják meg.

A szobrok egyébként nem zavartak túl sok embert egészen az Antifa és a BLM megjelenéséig, és amíg azok nem kerültek az Antifa célkeresztjébe 2017-ben.

Amíg nem volt Antifa és BLM, addig lehetett a háborús hősökre és generálisaira emlékezni.
Most már nem lehet.
Ez 2021.

(forrás: 888)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább