Külföld

A belga általános iskolákban bevezetik a harmadik nemet

11 éves kortól lehet semleges nemű…

A belga általános iskolák felső tagozataiban bevezetik a harmadik nemet, tehát a jövőben nem csupán fiú és lány, hanem semleges nemű is lehet egy belgiumi gyermek, a helyi politikai elit és a transzmozgalom kívánságának megfelelően. Ez a gyermekeket 11 éves kortól fogja érinteni.

Belgiumban már idén szeptembertől bevezethetik a harmadik, úgynevezett „semleges” nemet az általános iskolák felső tagozataiban: a gyermeküket az iskolába beírató szülők ezentúl a fiú vagy lány megjelölésen kívül a „semleges nemű” opciót is beikszelhetik a kitöltendő formanyomtatványon- – írja a Sputnik France nyomán az origo.

A harmadik „biológiai” nem bevezetésével az iskolai vécéket, öltözőket és sportfoglalkozásokat is átalakítják, átszervezik.

A kezdeményezés Caroline Désirhez, a belga oktatásügyi miniszterhez fűződik, aki ezzel a lépéssel szeretne küzdeni a 11 éves belga gyermekekkel szembeni, állítólagos homofóbia és transzfóbia ellen, és egyúttal garantálná az LMBTQ-gyermekek (és családjuk) elfogadását a belgiumi oktatási intézményekben.

A miniszter elmondta, hogy a transznemű (transgender) tinédzserek védelmének és támogatásának érdekében jelentős anyagi forrásokat is felszabadít.

Az iskolai közösségek „érzékenyítéséhez”, amely a miniszter reményei szerint az érintett transzgyermekek jobb befogadását eredményezi majd, a transzneműségről szóló pozitív hangvételű felvilágosító videókat fognak vetíteni az általános iskolák alsó és felső tagozataiban, valamint rendszeres találkozókat szerveznek  homoszexuális és transznemű emberekkel.
Belgiumban 2020 októberében lépett hivatalba Európa első, vállaltan transznemű kormánytagja, a zöld párti (Groen) Petra de Sutter személyében. Petra de Sutter egyenesen miniszterelnök-helyettes lett, emellett ő viszi a közigazgatási tárcát is.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább