Sport

A Barcelona legyőzésével döntős a Veszprém a kézilabda klub-vb-n

A Veszprém HC döntőbe jutott az Egyiptomban zajló férfi kézilabda klubvilágbajnokságon, miután hosszabbításban 39–34-re legyőzte a Bajnokok Ligája-címvédő Barcelonát a keddi elődöntőben.

A vezetőedzők személye miatt is pikáns volt a párosítás, ugyanis a Veszprémet irányító Xavier Pascual Fuertes korábban háromszor nyert Bajnokok Ligáját a Barcelonával, a katalánok jelenlegi vezetőedzője, Carlos Antonio Ortega pedig három bajnoki címet, három Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett, a BL-ben pedig ezüstérmes lett a bakonyiakkal.

Gyors játékkal kezdett mindkét együttes, az első öt percben nyolc gól született és 5-3-ra vezetett a magyar bajnoki címvédő. Öt perccel később már három találat volt az előnye, majd megtört a lendülete és hét percig nem talált be. Ennek ellenére a BL-címvédő – amelyben Emil Nielsen remekül védett – nem tudott egyenlíteni, a bakonyiak 15-13-ra vezettek a szünetben.

A második félidőben is „harmónikaszerűen” alakult az eredmény: növelte a különbséget a Veszprém, de ellenfele rendre visszazárkózott. A szünet után előszőr vezetett négy találattal a magyar bajnok, erre egy 4-1-es sorozattal reagált a Barcelona, amely az ötvenedik percben egyenlített (25-25). Pascual időt kért, ennek ellenére a katalánok – 3-2 után másodszor – átvették a vezetést. Az 58. percben egy 6-2-es sorozat végén már 29-27-es előnyben volt a BL-címvédő, de szigorított védekezésén a Veszprém, nem kapott több gólt a rendes játékidőben, részben Rodrigo Corralesnek köszönhetően, aki büntetőt is védett.

A veszprémi Szergej Koszorotov időn túli szabaddobása a kapufán csattant, ezért hosszabbítás következett. A ráadás első felvonásában parádéztak a bakonyiak, jó védekezésükre és Corrales újabb védéseire alapozva 33-30-ra elléptek, és a második öt percben tovább növelték a különbséget.

Nedim Remili és Hugo Descat kilenc-kilenc, Jehia el-Dera hét góllal, Rodrigo Corrales 17 védéssel vette ki részét a sikerből. A túloldalon Aleix Gómez tíz, Dika Mem kilenc találattal, Emil Nielsen 12 védéssel zárt.

A két csapat 28. alkalommal találkozott egymással, a mérleg a Veszprém szempontjából – a rendes játékidőben – nyolc győzelem, 18 vereség és immár két döntetlen.

Az idei a 17. klubvilágbajnokság, a Veszprém eddig egyszer, 2015-ben vett részt a tornán és akkor ezüstérmet szerzett. A csütörtökön magyar idő szerint 19 órakor kezdődő fináléban a német bajnok SC Magdeburg vagy az egyiptomi al-Ahli SC lesz az ellenfele a bakonyi csapatnak.

Elődöntő
Veszprém HC-Barcelona (spanyol) 39-34 (15-13, 29-29, 33-30) – hosszabbítás után
lövések/gólok: 61/39, illetve 61/34
gólok hétméteresből: 5/4, illetve 4/3
kiállítások: 6, illetve 2 perc

Később
SC Magdeburg (német) – al-Ahli SC (egyiptomi) 19.00

Forrás: M4Sport,

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább