A baloldal miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter több ízben úgy nyilatkozott, hogy energiapolitikáját a 2010 előtti, baloldali fundamentumokra építené.
A földgáz ára a rendszerváltás utáni évtizedben nyolcszáz százalékkal növekedett, mert az akkori kormány minden iparági kockázatot átvállalt vagy áthelyezett a fogyasztókra. Fenntarthatatlan volt a rendszer.
A rendszerváltást követő magyar energiapolitikát két markánsan eltérő szemléletmód jellemezte. A 2010 előtti baloldali kormányok neoliberális szellemiségének elsődleges célja az állami szerepvállalás mérséklése és a többnyire multinacionális energiavállalatok érdekeinek az érvényesítése volt, míg a 2010 utáni jobboldali kormány patrióta gazdaságpolitikáját a közösségi tulajdon visszaszerzésére és a kisfogyasztók érdekeinek az érvényesítésére építette – idézte fel közös cikkében Hortay Olivér, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. energia- és klímapolitika üzletágának vezetője és Tóth Máté, a Rátky és Társa ügyvédi iroda energetikai csoportvezetője.
Magyarországon az 1980-as évek közepére gazdaságpolitikai meggyőződéssé vált, hogy az állami tulajdon akadályozza a gazdasági tevékenységeket, a kommunista vezetés pedig privatizációs programot indított. Az újraszabályozás döntései azonban sokszor olyan globális neoliberális dogmákra épültek, amelyek figyelmen kívül hagyták Magyarország sajátosságait és érdekeit. A kormány 1994-ben megalkotta az első átfogó, ágazatspecifikus áram- és földgáztörvényt, az energiakódexeket.
Azért, hogy a privatizációra kiszemelt nemzeti infrastruktúra minél kívánatosabb legyen a külföldi tőkének, lehetővé tették, hogy 1995-től az állam, illetve vállalatai olyan hosszú távú szerződéseket kössenek, amelyek az „észszerű működési költségeken felül” évi nyolcszázalékos eszközarányos megtérülést garantálnak a multiknak.
Az intézkedések elérték a céljukat, a magyar közüzemi szektor jelentős részét francia, német és olasz vállalatok vásárolták meg. Az áramellátásban is hasonlóan aggasztó helyzet állt elő: Magyarország eladta a nagyerőművi kapacitásainak jelentős, stratégiai hányadát, valamint az elosztótársaságait. A szolgáltatókat is értékesítették 1997-re.
Az akkori kormány lényegében minden iparági kockázatot átvállalt vagy áthelyezett a fogyasztókra, a földgáz ára például a rendszerváltás utáni évtizedben nyolcszáz százalékkal növekedett. Emellett drasztikusan csökkent az állami vagyon, a még tulajdonban lévő MVM pedig folyamatos veszteségeket szenvedett el.
A második energiakódexek 2004-es születése mögötti fő hajtóerőt az Európai Unióhoz való csatlakozás és jogharmonizáció jelentette. Bizonyos nagyfogyasztók kiléphettek a szabadpiacra, de a többi szereplő (például a háztartások) továbbra is a szabályozott közüzemi szektorban maradt. Az új szabályozás tovább növelte az MVM veszteségeit, ezért a szabályozó a költségeket a villamosenergia-fogyasztókra terhelte. Az energiaszektor egyre növekvő strukturális problémáit a baloldali kormány egy ideig képes volt állami támogatásokkal elfedni: míg például 2003-ban a lakossági fogyasztóknak nyújtott támogatások a gáz tarifájának öt százalékát tették ki, addig az arány 2006 végéig 42 százalékra növekedett.
2006-tól azonban a helyzet egyre fenntarthatatlanabbá vált, drasztikus áremelés kezdődött, majd az EU elvárásainak megfelelően a kormány megalkotta harmadik energiakódexeit, és 2008-tól liberalizálta az áram- és földgázellátást.
Ekkorra a magyar fogyasztók teljesen kiszolgáltatottá váltak a piacnak, vagyis a nemzetközi óriásvállalatoknak. Az energiaszektor strukturális problémái 2008-tól úgy zúdultak a gazdasági világválság miatt egzisztenciálisan egyre nehezebb helyzetbe kerülő háztartásokra, hogy azt az állam semmilyen eszközzel nem volt képes tompítani.
A lakossági energiaárak a negyvenszeresükre nőttek 1989 és 2009 között.
(a növekmény a fogyasztói árindex változásának több mint háromszorosa), az árrobbanás jelentős része a 2006 és 2009 közötti időszakban jelentkezett. Ugyanebben az időszakban az egy főre jutó reáljövedelem csupán egy százalékkal nőtt, az energiaszegénység 2010-re széles körben elterjedté vált az országban. Erre a helyzetre érkezett meg az Orbán-kormány intézkedése: először a tarifák befagyasztása, majd fokozatos, összesen 25 százalékos csökkentése, amely a mai napig érvényes, miközben a keresetek jelentősen emelkedtek azóta.
Forrás: Századvég