Belföld Gazdaság

77 százalékos rezsicsökkentést ígér Márki-Zay Péter

77 százalékos rezsicsökkentést ígér Márki-Zay Péter

A miniszterelnök-jelölt olyan energiaspórolási megoldásokra utalt egy sajtótájékoztatón, mely az EU elképzeléseivel egybevág, de az Orbán-kormány zöldítési terveiben alig kap helyet.

Sajtótájékoztatót tartottak a Párbeszéd 2021. évi kongresszusát követően szombat délután, ahol az összellenzéki miniszterelnök-jelölt Márki-Zay Péter vitte el a showt. Bár a sajtóesemény lényegi része az lett volna, hogy röviden – alig több mint felsorolásszinten – bemutassák a Párbeszéd listájának első tíz helyezettjét, akikről most állapodtak meg, a hódmezővásárhelyi polgármester ezt az alkalmat is rövid, de ütős MZP-kampányeseménnyé formálta.

Az elsőként beszédet mondó Márki-Zay először megnyugtatta azokat, akik attól tartottak, hogy az ellenzéki egység repedezik: „hálistennek ilyen nincs,” sőt, az ellenzék egysége „napról napra erősödik.” Jövő tavaszi győzelme esetére zöld, igazságos és szolidáris Magyarországot ígért. És itt jött el az újabb hangzatos, a Fidesz szólamát kifordító ígéret.

Az igazsgátalanságról szólva ugyanis kiemelte a rezsicsökkentésben rejlő igazságtalanságot, amit, mint mondta, majd ők ki fognak javítani. Nem megszüntetni fogják a rezsicsökkentést (mint ahogy azzal a Fidesz támadja az ellenzéket – a szerk.), hanem valódivá teszik.

„Egy olyan rezsicsökkentést képviselünk, amit Hódmezővásárhelyen bemutattunk, ahol szemben azzal a 20 százalékos árcsökkentéssel és -befagyasztással, amit Orbán Viktor csinált, mi 77 százalékkal is tudtuk csökkenteni Hódmezővásárhelyen az idősek otthonának az energiafogyasztását.”

A 20 százalékot lehetett volna tovább is csökkenteni, amikor a világpiaci árak lehetővé tették, de Orbán Viktor nem csökkentette, mondta Márki-Zay. A különbözetből pedig fideszes cégek gazdagodtak, mondta.

Forrás: mfor.hu

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább