Külföld

7 éves gyerekeknek tartanak LMBTQ-táborokat Kanadában

A francia LMBTQ-jogok alakulására és propagandaszervezeteikre a szomszédos Belgium vagy Hollandia mellett főként Kanada és az Egyesült Államok gyakorol hatást.

Kanada rendkívüli liberálisan kezeli többek között az azonosneműek gyermekvállalásának, a béranyaságnak vagy a transz-szexualitásnak a kérdéseit is. Kanadában 2005-ben legalizálták az azonos neműek házasságát és a leszbikus párok mesterséges megtermékenyítését, azt, amit Franciaországban csak most tettek lehetővé és a béranyaság intézménye is legális. A külön LMBTQ negyeddel („Meleg-falva”) rendelkező Montreál Észak-Amerika egyik LMBTQ-fővárosának tekinthető, az egyesült államokbeli Provincetown-ban pedig nyaranta több mint 60 ezer LMBTQ közösséghez tartozó személy fordul meg, nem véletlenül nevezik ezt a várost az LMBTQ „Mekkájának”, mint ahogy az sem véletlen, hogy az újabb LMBTQ-őrület is innen érkezik Európába.

A francia LMBTQ-szervezetek már bejelentették, hogy 2022-től észak-amerikai példák alapján gyerekeknek és fiatalkorúaknak is szerveznek ún. érzékenyítő, nyári „gender-táborokat”. A gyakran a Soros-hálózatokhoz köthető, francia civilszervezetek szerint a nyári táborozás „jó példáit” át kell venni a franciáknak is. Az egyik ilyen „átveendő” példa történetesen az Egyesült Államokban szerveződő „Aranu’tiq” civilszervezet nyári tábora, ahol a résztvevő, kiskorú transzneműek szabadon dönthetik el, hogyan öltözködnek, sminkelnek, játszanak stb.

„A nőnemű-transz és hímnemű-transz személyek mellett számos további genderhez tartozó táborlakónk is van, az Aranu’tiq tábor ezt a szemléletet tükrözi.

Az összes fürdőszobánk gendersemleges, ha szükséged van rá, azt a mosdót használhatod, amelyik a legközelebb van hozzád. A táborban semmi sincs megosztva, sem a táborozók tevékenységei, sem az asztalok, a megfelelő felügyelet és biztonsági intézkedéseken kívül nem érdekel bennünket az emberek anatómiája” nyilatkozta a tábor szervezője, a maga is transznemű Nick Teich. A tábor további fontos célkitűzése, hogy a gyerekek egymással eszmét cseréljenek, megoszthassák saját tapasztalataikat, ahogy a barbieturix.com LMBTQ ultra-feminista portál fogalmazott, még olyan áron is, hogy a résztvevők „esetleg kissé elszakadnak a valóságtól”.

A Canada/Gender Creative Kids szervezet egy ezidáig titokban tartott helyen kíván transznemű gyerekek és fiatalkorúak részére nyári tábort szervezni az idén, ahol 7 -17 év között várják a transz- vagy inter-szexuális gyerekeket. Persze, főleg azokat, akik érdeklődnek a kérdések iránt vagy megfelelően befolyásolhatók. A szervezet nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az ún. transz-fluid gyerekek (gender-ingadozók) autentikus módon nyilvánulhassanak meg saját ingadozásukkal kapcsolatban. A lányok ne maradjanak lányok, a fiúk ne maradjanak fiúk.

Ahogy internetes portáljukon is olvasható, szerintük „bármely életkorban lehet valaki transz”, és elérhetővé tették a transzgyerekek részére készített „Hi, Sam” nevű 68 oldalas játékos kézikönyvet is, amelyben részletesen megmagyarázzák például azt is, hogy a születéskor kapott név „halotti névvé” változik, amikor valaki nemet vált, de nem kizárt az sem, hogy egy transzgyerek mégis megtartja a szüleitől kapott nevet, vagy több nevet is használ. Részletes útmutatót kapnak a kisdiákok (vagy szüleik, tanáraik, ha még nem tudnak olvasni), hogy miért érdemes „átalakulási” naplót vezetni, és természetesen az arra vonatkozó részletes útmutatót is, hogyan változtathatja meg már kiskorúként is a nemét valaki.

Kanadában és az Egyesült Államokban nagy hagyománya van a homoszexuális gyerekek részére szervezett táboroknak is,

gyakori ugyanis, hogy a homoszexuális fiúk nem akarnak együtt táborozni a leszbikusokkal, az átmeneti neműekkel vagy a nemtelen, non-bináris gyerekekkel, esetleg transzneműekkel. A „Rainbow Camp”, a „Camp Lightbulb”, a „Dream of Hope” vagy a „Camp Highlight” szervezetek a 14 évüket be sem töltött gyerekeknek szerveznek nyári táborokat. A ma már 3 városban is működő (Provincetown, New York, Los Angeles) „Camp Lightbulb” nevű civilszervezet a nyári táborok mellett hétvégi programokat is szervez, de van választék a családosoknak is.

A „Camp Ten Trees” civilszervezet egyik nyári táborát a gyermeket nevelő homoszexuális szülőknek tartják fent. A magát „forradalminak” hirdető szervezet nyári táboraiban olyan 8-12 éves gyerekek is részt vehetnek, akiknek LMBTQ-szülei vannak. Az egyébként is követhetetlen rövidítéseket és mozaikszavakat használó genderideológiában élenjáró Egyesült Államokban és Kanadában már szokásos az LMBTQI+ összetétel mellé a „2S” kitételt is szerepeltetni, ami a „kétlelkű” emberekre vonatkozik („2 spirits”), azokra, akikben a női és a férfi szellem is jelen van és elsősorban az őshonos, indián bennszülöttekre jellemző kulturális identitásként, de vonatkozhat bárkire, aki így érzi.

Forrás: Origo

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább