Belföld Gazdaság

2021-ben 200 milliárd forintot hozott a gazdaságnak a magyar filmipar

A kopasz oszt: Most érik be Andy Vajna munkájának gyümölcse!

2021-ben 200 milliárd forintot hozott a gazdaságnak a magyar filmipar! Az ágazat 20 EZER embernek ad munkát!

Emlékeztek még, hogy a baloldal mennyire utálta és, hogyan támadta Andy Vajnát? A lehető legaljasabb módszerekkel próbálták lejáratni azt az embert, aki Európa második legnagyobb filmgyártó bázisává tette a Hazánkat.

Most pedig, amikor Varga Mihály épp bejelentette, hogy a következő lépés pedig az, hogy Magyarország filmes helyszínből világszintű produkciókat készítő ország legyen. – a baloldal bekussolt.

Ha rajtuk múlt volna, akkor Magyarországon még mindig a „merjünk kicsik lenni” mentalitás lenne az érvényes. És biztosak lehetünk abban is, hogy ha Gyurcsányék még egyszer hatalomra kerülnek, akkor visszahozzák majd ezt az alapállást.

Védjük meg az eredményeinket és állítsuk meg a baloldalt!

Forrás: A kopasz oszt Facebook oldal,

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább