Külföld

1,1-3,5 millió közé tehető a mai francia tüntetők száma

Mint arról korábban beszámoltunk exkluzív videókkal itt, továbbra is tart a franciaországi tüntetés, azonban a tömeg egyre csak nő.

Párizsban már kilencedik alkalommal tiltakoztak több százezren utcai felvonulásokkal és sztrájkokkal a kormány nyugdíjreformja ellen csütörtökön. A szakszervezetek által szervezett békés felvonulásokat több nagyvárosban anarchista tüntetők zavarták meg, Párizsban mintegy ezer rendbontó kirakatokat tört be, megtámadtak egy gyorséttermet és összetűztek a rendőrökkel.

A belügyminisztérium tájékoztatása szerint országszerte 1,08 millióan vettek részt a tüntetéseken, a CGT szakszervezet 3,5 millió résztvevőről számolt be. Ez a szám jelentősebb, mint az előző tiltakozás után közölt adat, de valamivel kevesebb, mint a megmozdulások januári kezdetén regisztrált.

A legtöbben Párizsban tiltakoztak, a belügyminisztérium szerint 119 ezren, a szervezők szerint 800 ezren.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább